Felnőtt fejjel szeretünk-e tükörbe nézni? A valóságot látjuk-e? Azzal találkozunk, ami kielégít, melegséggel, megnyugvással tölt el? Elégedettek vagyunk a látvánnyal, tapasztaltakkal? Nem csak vizuális tapasztalás, hanem a tartalmi töltet oldaláról nézve is. Elgondolkodtat. A kisgyermek vidáman, érdeklődve néz tükörbe. Nem feszeng, elégedettséggel kevert büszkeség árad tekintetéből.
Felnőtteknek ez már gondot okoz. Az értékrend más és más. Egyben mégis azonosak mind: szembesülni kell azzal, amit lát az ember a tükörben, ha belenéz.
Van-e benne elégedettség? Van-e benne büszkeség:
Ez igen! Ez vagyok ÉN! Jó magamra nézni!
Vagy kutyafuttában teszünk egy pillantást, hajunk jól áll, smink rendben, ezt a mai napot még kibírom borotválkozás nélkül, nem találom a fülbevaló helyét, lemostam a fogkrémet?…
Időzzünk el néha! A látvány milyen belbecset takar? Látjuk-e azt, akik valójában vagyunk?
Anyagi háttér, vagyonok, autó, motor, tetoválás, a külvilág nélkül! Szeretünk magunkkal lenni?
