Testvéri kapcsolat

A gyerekek képesek és hajlandók komolyan venni szüleiket, de ehhez előbb nekik is azt kell tapasztalniuk, hogy komolyan veszik őket, és hogy a szülők egymás iránt is ugyanilyen tiszteletet tanúsítanak.

Jesper Juul

De mi a helyzet a testvérek kapcsolatával?

➽ A családban három gyermek, kettő húsz év körül, a kicsi hat éves. Az óvodában igen régóta az okozza a legnagyobb örömöt a kisfiúnak, ha kisebb társait piszkálhatja, a társai játékába beleronthat, nevethet rajtuk. A csoporttársai a konfliktusok ellenére keresik társaságát, mert jó eszű, s olykor kedves is tud lenni. Ám így a kialakult nyugodt játék mindig hol itt, hol ott sírásba, kesergésbe torkollik. A kisfiú arcán meg egy elégedett mosoly jelenik meg ilyenkor.

Sok beszélgetés lefutott már a szülőkkel, mire kiderült, hogy a nagy testvérek azzal ütik el idejüket otthon, hogy a kicsit ugratják rendre, melyen aztán ők jót nevetnek.

Milyen legyen ennek a kisfiúnak az értékrendje, önbecsülése, ha rendszeresen ezt éli át, s még azt is megtapasztalja, hogy a szülők is együtt nevetnek a jó kis mókán?

Hol a megbecsülés? Hiába kicsi egy gyermek a családban, a megbecsülés, tisztelet születésétől fogva- de már az előtt is – jár neki!

Milyen felnőtt válik belőle? Felnőttként milyen értékrend él, munkálkodik majd benne? Ha csak nem kap észbe, s érett fejjel nem képes magán alakítani, fejleszteni?

A családban találja meg mindenki a maga életterét! A családtagok erősítsék, támogassák egymást, keressék a jó, fejlesztendő tulajdonságokat egymásban! Építő, támogató környezetet hozzanak létre, melyben mindenki fejlődik, erősödik nem csak fizikálisan, de mentálisan, erkölcsileg, érzelmileg mindenképp. Kik tehetik ezt a legtöbbet, legjobban, ha nem ők, akik együtt élnek?

S a szülők felelőssége előtérbe lép: hogyan, hogyan, hogyan?

Kezdjük mindig MAGUNKKAL! Következetesen! Sok szeretettel, dicsérettel, pozitív megerősítéssel.

Azt adjunk másnak, amit mi magunk kapni szeretnénk! Neveljük ennek az elvnek tudatában gyermekeinket!