Kezdhetném azzal a frázissal: „Bezzeg az én időmben!”
De nem kezdem, mert a mostban élünk.
Az ÉN IDŐM adja azt a lehetőséget, hogy másképp lássak dolgokat, hogy a hiányérzet kialakuljon bennem.
Két szó gondolkodtat nap, mint nap: egészSÉG, betegSÉG.
➽ Óvodai közösség, reggel a gyermeket kezelési útmutatókkal engedik a szülők a „munkába”:
– Folyik az orra, de jól van, sokat kell fújni!
– Este nyűgös volt, de most már nincs baja!
– Hányt tegnap, de már jól van!
– Tegnap volt egy kis láza, de ma már láztalan!
– Köhög, de az orvos azt mondta, nem fertőz, jöhet oviba!
– Inhalátor van a csoportban? Kellene neki!
– Orrszívó porszívó van a csoportnak? Jó lenne!
– Ment a hasa, de jól van!
– Fosott, de már elmúlt!……….
A gyerek meg karikás szemmel áll, néz felfelé, ahogyan feje felett történik az információ átadás.
Laposakat pislogva, bágyadtan tekint az előtte álló nap elé, s megy a társai közé.
– Nincs semmi baja! – nyugtatja magát, és engem az édesanya, aki a kisebbik gyermekkel otthon van.
Amikor én gyermek voltam, még nem volt ilyen fejlett az orvostudomány. Az Algopirin és a Vegacillin voltak a hathatós segítségek, amikor már minden más próbálkozás hiába való volt.
A betegSÉG kezelése fontos volt, a cél az volt, hogy visszatérjen az egészSÉG.
Most a két SÉG között töltjük az időnk nagy részét ősztől tavaszig, mert az igazi egészSÉGnek nincs lehetősége létre jönni. Otthon tartott, de meg nem gyógyult gyerekek jönnek vissza a gyermekközösségbe, ahol az amúgy is leromlott immunrendszerét további kórokozók támadják meg.
Ez az egészSÉG és a betegSÉG közötti állapot a félSÉG.
Se nem vagyok beteg, de nem vagyok egészséges sem. Fél állapot.
Mint ahogyan nem vagyunk fél emberek, az állapotunknak is egésznek kellene lenni.
Hol van a három napi tünetmentesség? Láztalan gyógyszer nélkül, nem köhög, zöld és sárga sűrű váladék már nem látható?
Tiszteljük, becsüljük gyerekeinket annyira, hogy lehetőséget adunk a teljes gyógyulásra.
A szeretetbe ez is beletartozik, a felelős gondoskodás része a betegápolás.
Szülői szívünk, szülői szemünk ismerje fel a fél állapotot, legyen erőnk, legyen kitartásunk az egészSÉG visszaszerzéséhez!
Értékeljük, becsüljük annyira gyermekünket, hogy lehetővé tesszük számára, hogy EGÉSZ lehessen.
Csak gondoljunk bele, egy fejfájás, rossz közérzet számunkra milyen nehézséget okoz!
Miből gondoljuk, hogy a gyermekünk könnyebben veszi?
A szövődmények kialakulásáról, a szervezetének leharcolásáról nem is beszélve.
A szemünk fénye- szoktuk mondani.
Ha csak félig látnánk a szemünkkel, akkor is így elmennénk mellette, a prioritás akkor is máshol lenne?
Szeressük gyermekünket értelmesen, EGÉSZEN!
