Pár hónappal múlt három éves. Törékeny, kedves arcú, piciny fiúcska.
Édesanyja sokszor panaszkodik, későn tudja csak elaltatni, olykor csak éjjel tizenegy óra után, délután sosem alszik. Lehet, hogy azért nem tud aludni, mert az oviban kialussza magát? Agresszív, kiabál, verekszik, káromkodik, az óvodában is ezt teszi?
Első gondolatunk az volt, hogy az óvoda van rá ilyen hatással, egykeként nehezen dolgozza fel, hogy a harmincból ő az egy.
De honnan ered a káromkodás? Miért dühöng? Miért harsány? Miért agresszív?
Azt látni, érezni, hogy ő az irányító a családban.
➽ Jó a szülőkkel a kapcsolat. Este együtt lépünk ki az óvoda kapuján. Én gyalog indulnék utamra, mire édesanya megkérdezi, elvihetnek-e, úgyis arra mennek? A kicsi is örül, együtt megyünk tovább. Gondoltam, beszélgetünk még, olyan meghitt, együtt utazunk!
– Csempionszt! Csempionszt! -kiabálja a fiúcska, szinte kidagad az ér a nyakán.
Lehetőségünk sem volt a beszélgetést elkezdeni, édesanya rögvest kapcsolta a zenét és 100 dB-el dübörgött nemcsak a
Queen: We Are The Champions
-a, hanem a kisgyerek ordító hozzáéneklése is, melyben teljesen felpörögve adta át magát a „tombolásnak”.
Miért csodálkozunk, ha így felpörög a gyerek, hogy este képtelen lenyugodni, lassítani, elpihenni?
Későbbi beszélgetéskor kiderült, hogy édesapa szurkol harsányan a kedvenc focicsapatnak, innen a káromkodás.
Hogy várhatunk mást a gyermektől, mint amit mi adunk, mutatunk, teszünk lehetővé számára?
Nézzünk magunkba egy kicsit olykor-olykor, lehetőleg gyakran, tetszik-e a látvány, szeretnék-e a magam gyereke lenni? Van-e nyugalmam, biztonságérzetem?
Ahol a gyermek diktál, a gyermek a főnök, az irányító, ott a gyermeknek nincs biztonságérzete. Idegesség, frusztráltság, kimerültség, fáradékonyság keríti hatalmába, hiszen neki nincs még olyan fejlettsége, hogy az irányító, vezér, főnök szerepből adódó felelősséget, tudatosságot, következetességet képviselni tudná.
Tartsuk ezt az irányítást magunknál, legyen a gyermek számára biztonságos ez a világ!
