Mennek az emberek, búskomoran, leszegett fejjel. Nem törődve a külvilággal csak maguk elé merengve haladnak előre. Van, aki mással beszél, holott egyedül megy az úton. Érdekes, elgondolkodtató látvány az elidegenedés ilyen foka. Hová lett társadalmunk? Hová lett a szépnek hitt társas kapcsolat? Mennek, messzire merengve maguk előtt. Gondolataikba mélyedve, mosoly nem hagyja el arcukat. Kevés dolga van a nevető izmoknak. Egy férfi egyedül ül, telefonját nyomkodja. Gyerek felszabadultan ugrál, anyja figyelmét kéri, de az telefonját hallgatva leinti gyermekét. Hivalkodó, felzaklató kirakatok dolgaira áhítoznak a fiatalok. Gyors éttermek nyüzsgő zajában egymás vállát érik a jóllakni vágyók. A takarító komoran tolja maga előtt a tisztítószeres, felmosó kocsiját. Megáll. Mosolyogva néz. Szeme egy kék szemű, szőke, másfél éves forma kislányon nyugszik, aki mosolygósan viszonozza pillantását. Szemeznek egymással. A kislány keze lassan, óvatosan felemelkedik, s csuklóból integetni kezd. Szeme folyamatosan megfigyelve nevet. A takarító telt arcával mosolyog, kedvesen, csendesen szól: De szép vagy! Kíváncsi vagy, mi ez a nagy kocsi? Nem volna piszkos, meg is mutatnám! És szelíden beszél a gyermekhez, elfelejtve előbbi gondját, baját. Ismerkedik a világgal!- mondja kedvesen a nagymama. De szeretem a gyerekeket, jó látni őket!-mondja a takarító őszintén. Még váltanak pár kedves szót, s a felvidított kocsiját toló, munkáját végző nő mosolygós integetéssel tovább megy. A kicsi még áll egy darabig, folyamatosan integet, mosolyog, majd elindul a nagyival tovább. Még meg-meg áll, vissza néz, s ezután nyitottan a világra, arcán a felismerés, megismerés mosolyával megy tovább. S akivel találkozik, mindenki arcára mosolyt csal.
A mosoly értéke
“Semmibe se kerül, de sokat ad.
Gazdagabbá teszi azokat, akik kapják, és mégsem juttatja koldusbotra azokat, akik adják.
Egy pillanatig él csak, de az emléke örökké megmarad.
Senki sem olyan gazdag, hogy meglehetne nélküle, és senki sem olyan szegény, hogy ne lenne gazdagabb tőle.
Boldoggá teszi az otthont, táplálja a jóakaratot az üzleti életben, és a barátság biztos jele.
Nyugalom a megfáradtnak, napfény a csüggedőnek, világosság a szomorkodónak, és a természet legjobb orvossága a bajok ellen.
Mégsem lehet megvenni, elkérni, kölcsönadni vagy ellopni, mert nem áru, csak önként lehet adni.….Mert senkinek sincs annyira szüksége a mosolyra, mint annak, aki maga már nem tud mosolyogni!