Az óvodában a délutáni órákban lehetőség van különböző foglalkozásokra járatni a gyermekeket önköltségi áron.
( A gyermekek fő tevékenysége a játék. Ebben TANUL. Ebben játssza újra élményeit, ebben talál társas kapcsolatokra, ebben fejlődnek képességei, ebben fejezi ki önmagát, ebben kap újra és újra lehetőséget saját maga fejlesztésére.)
Nagyon sokszor kerültem olyan helyzetbe, hogy a gyermek inkább játszana, mint ide-oda különórára menjen. ( Mert ilyenkor nem a szülő viszi a saját szabadidejéből, hanem innen a csoportból viszi ki az óra adó.)
Az óvodai csoportban dolgozó óvó néni ahelyett, hogy egyéni fejlesztéssel, közös játékkal, játékfejlesztéssel, gondozási teendőkkel foglalkozna, azt figyeli, hogy:
– XY elment-e sakkra?
– A judósok mind vissza jöttek-e?
– Aki nem jött vissza, azt elvitte-e valaki, mert nem szólt senki neki, a gyerek meg nincs itt?
– Béluska keservesen sír, mert nem akar menni néptáncra.
– Az angol tanárnő keresi Józsika munkafüzetét.
– Valaki a hittanon felejtette a hajcsatját. Kié?
– A néptáncról valaki kijött WC-re, s nem talál vissza.
– Marcinak nincs judó ruhája, mit vegyen fel?
– Petiék már negyedik hónapja nem fizettek, mikor jönnek a szülők?
– A németre a testvérek menjenek együtt.
…………………………………….
Peti szülei pedig kikérik maguknak, mert őnekik nem szólt senki, hogy mikor kell fizetni!!!
Miért is?
A boltban, ha vásárolnak, külön kell felszólítani, hogy fizessen? Ebben az esetben miért nem érzi, hogy ez is az ő felelőssége? Azért talán, mert személy szerint nincs benne az árukapcsolásban?
Amikor még én voltam anyuka, a mi dolgunk, a mi felelősségünk, a mi időnk, a mi fáradságunk volt, hogy létre hozzuk a gyermekeink plusz élményét, tanfolyamának lehetőségét. Addig is együtt voltunk, beszélgettünk, közös élményeket szereztünk.
Most miért kell ezt áthárítani?
S ha már a lehetőség adott, miért nem becsüljük meg?
A gyermek jó esetben reggel a családjával reggelizik. Jó esetben.
Többször van a rossz eset, amikor reggeli nélkül érkeznek a gyerekek, szinte az ágyból kikelve, talán még fél órát sem töltve a családdal, amikor mindenki rohan a WC-re, öltözni, pakolni, stb.
Egész napját a közösségben tölti, ami az Ő számára ugyanolyan munka, mint a szülei számára a munkahely.
Az óvodában délután még mennie kell sakkra, németre, angolra, judóra, néptáncra, hittanra.
( Van, aki kétféle hittanra is jár.)
Este még esetleg vásárlás, játszó ház, jó időben játszó tér, esti készülődés a holnapi napra.
Hol van a minőségi együttlét, amire a gyermekeinknek oly nagy szüksége van?
Miért feltételezzük, hogy a szabadság, az otthon nyugalma, a meleg családi fészek nem fontos a gyermeknek?
Töltsünk több értékes időt gyermekeinkkel, általunk, velünk legyenek többek, közvetítsünk mi értéket számukra, érezzék, hogy fontosak! Hagyjunk időt nekik, semmiről nincsenek lekésve!
Neveljünk boldog, kiegyensúlyozott gyermekeket, a frusztrált, kapkodó, a rohanó világunk ellenére!
