.A gyermeknevelés alapját, töltetét, az önzetlen szeretet, elfogadás adja, ami nem összekeverendő a majomszeretettel!!!
A gyermeknevelés sarkalatos pontja a következetesség, mely sokszor nehéz döntések elé állítja a szülőket, nagyszülőket, nevelőket.
➽ Tél van. A gyerekek szeretik a havazás, jégen csúszás lehetőségeit. Olvadás, fagyás, milyen jó játék a fagyi-evés! Adott a jég, adott a játék!
Ezt látva, tapasztalva, többször átbeszéltük a gyermekcsoporttal, miért veszélyes, egészségtelen az udvaron lévő jeget nyalni, enni. Túl a beszélgetésen, bevittük a havat, jeget a szobába, megvártuk, míg elolvad, s megnéztük, milyen piszkos, mennyi minden van benne, ami nem enni való. Sokat foglalkoztunk, játszottunk a jéggel, tudatosítva bennük a környezetszennyezés hatásait az egészségünkre.
Öt éves, fejlett, okos, ám saját határait feszegető kislány az udvaron a több napos, már összejárkált jeget rágja. Kérdésre tudja, ám tréfára veszi a figyelmeztetést. Nem veszi komolyan.
Én igen.
Ebédhez készülünk. Ebédelünk. Neki az ebédhez a tiszta víz helyett a megolvadt, piszkos hőléből töltöttem az átlátszó üvegpoharába. Elképed. Felháborodik.
– Úgy gondoltam, Te jobban szereted a jeget, ezért, ez már ugyan elolvadt, de biztosan örülsz neki.
Elfintorodott, látva az alján úszkáló piszkot, benne lebegő fűszálakat.
Természetesen látva a megdöbbenését, megértését, tiszta pohárban tiszta vizet ivott.
Hagyhattam volna annyiban. Nem tettem, fontos volt.
Van, akinél elég 1x, 2x, 3x kitérni a lényegre. Akinél ez sem elég, ott a következetesség mindenképpen hatékony, amiből a környezete is profitál.
A következetesség hosszútávon nagy segítség, hozza a hozzá fűzött reményeket.
A gyermeknevelés sarkalatos pontja. A szeretettel bélelt következetesség aranyat ér.
Következeteseknek kell lennünk. Vannak az életben dolgok, amelyeket el kell dönteni, amelyeket véglegesen meg kell oldani, mert a felemás megoldás nem fizetődik ki.