Február van. Megkezdődött a bölcsi. Vidáman játszik, nem is foglalkozik az anyukájával.
De jó, milyen könnyen illeszkedik a bölcsődébe!
Már harmadik napja jár, holnap már ott is alszik ebéd után.
Másnap reggelre kipirult arccal, lázasan ébred. Kezdődik egy hosszú, több felvonásos betegség, melyben magas lázzal, rossz közérzettel, torokfájással küzd meg minden nap.
Kedvetlen a mindig mosolygós szeme, csak fekszik egyik helyről a másikra az, aki folyton valami fontosat tesz-vesz.
Étvágytalan, a folyadékot is csak nagy nehezen fogadja el, s akkor sem biztos, hogy benne marad.
Sápadt, köhög, lázas. Nem viszi le a lázcsillapító, hűtőfürdőzni kell. Most már jobb kicsit, mosolyog.
Rekedt a hangja.
Éjjel annyira lázas, hogy édesanyja nyugodtabb, ha a kiságy mellett a heverőn alszik, s hallja minden rezdülését. Ez már sokadik éjszaka így van, nagyon elhúzódik a lázas időszak.
Aztán lassan, nagyon lassan javulni látszik. Már lefogyva, kezéről a „karkötő” eltűnt, kis combján a „hurka” elveszett.
De már jobb a kedve, gyakran nevetgél, egyre többet pakol, babázik, rajzol.
Huzamosabb ideje láztalan.
Édesanyja már elég erősnek találja arra, hogy megint egyedül tölthesse az éjszakát.
Kinn a konyhában halvány fény dereng, megtörve az este korom sötétjét.
Ám a kicsi felsír, követeli anyját. Kitartóan, fáradhatatlanul, kínzóan követeli.
Mi a jó ilyen esetben, mivel teszünk a legjobbat? Dúlnak édesanyában a gondolatok, az érzelmek.
Két napig tartott. A következetesség meghozta gyümölcsét. visszaállt a rend, a béke.
Mindenki alszik a saját helyén az esti mese és altató dal után.
Szép álmokat, légy egészséges, nőj nagyra pici lány!
