Sokszor bele sem gondolunk, cselekedeteinknek milyen eredménye, hatása van ránk, a környezetünkre.
A gyermek gondozása, a ránk bízott gyermekéletek megóvása, felelősen gondolkodó gyermek kinevelése során a példaadás, a követendő viselkedés kiemelten nagy hangsúlyt kap.
A következő történet velem esett meg, melyből komoly tanulságot vontam le egy életre! A nagymama én vagyok, mindenképp jó szándékkal vezérelve.
Másfél éves kislány orvosi rendelő folyosóján vár édesanyával, nagymamával. Nagymama ölében a szőke pici, ficereg-mocorog, unja már a várakozás unalmas perceit. Hogy nyugtassa a kicsit, a nagymama elviszi kis unokáját az ölében, nézelődni a közelben. Majd a legközelebb lévő kitárt ablakhoz lépve kitekintenek. Ablakon rács, de keveset látni. A mami a párkányra állítja a gyermeket, átkarolva, puszilgatva, gondolva baja nem lehet!
Ekkor a háttérből mennydörgés szerű hang, mely rendre utasítja a nagymamát:
– Ablakba állítani a picit, aki bármikor, bárhova képes felmászni, aztán, ha kiesik az ablakon, nem tudják, miért. Nem is rég……
És a nagymama már nem is hall, restelli az egész szituációt, a jogos megfeddést, pironkodva szorítja magához a féltve szeretett gyermeket, aki kíváncsian tekint a körülötte zajló eseményekre. Nem érti, mi történt, megváltozott a hangulat, az érzelem más.
És akkor jött egy doktor bácsi, aki szintén hangosan magyarázta a nagymama felelőtlen szeretetét, tudva, hogy egy életre megjegyzi ezt a szituációt a nagymama, az anyuka, de a körülötte ülők mindegyike.
Rossz érzésem volt. Túl azon, hogy igaza volt minkét tanácsadónak, az az érzés, hogy gyermekem előtt lejárattam magam felelősséggel cselekvésből, elszomorított. Csak tanulhatok belőle. Legyen példa mindannyiunk számára,
Olyan dolgokat tegyünk, engedjünk a gyermekeknek, amit bármikor megtehetnek, s nem tesznek kárt magukban.
