A gyerekek rendkívül nyitottak mindenre….. MINDENRE! Addig, amíg mi felnőttek szándékosan, vagy spontán ki nem öljük belőlük. Ezt a tevékenységet nagyon sikeresen gyakoroljuk.
Már az óvodában látni ennek eredményét, amikor a gyermek undorodva fintorog egy csiga láttán, vagy állatok között járva pfújj-ol, hogy milyen büdösek.
Emberként a természet részét képezzük, egy csepp vagyunk a tengerben.
Együtt alkotunk egy egészet, minden és mindenki szerves részét nyújtja az egységnek.
Az egymás elfogadása nem csak embertársainkra igaz, hanem igaz a környezetünkben élőkre is.
➽ Óvodában megvolt régen ennek a színtere. Minden valamire való, értéket képviselő óvodában hangsúlyt fektettek az élősarok kialakítására. Sajnos ez ma már kevésbé elfogadott.
Nekem fontos volt mindig is, hogy közelebb hozzam, vagy a gyerekeket vigyem a természet felé. Sokat kirándultunk, állatokhoz mentünk, olykor ismeretterjesztő kisfilmben ismerkedtek olyan élőlényekkel, amivel itt a közelben nem volt lehetőségünk.
Sokat játszottunk, beszélgettünk a környezetvédelemről, a saját kis világukban miként tudnak jót cselekedni.
Az óriás csiga-futtatás nagy felismeréseket adott. Hosszú időn keresztül lehetett vizsgálni, figyelni, hogy egy lábatlan jószág miként halad, honnan jön ki a kakija, hogyan rágja az uborkát?
Természetes, az életünk része, így a róluk való gondoskodás, az állat és növénygondozás is természetes foglalatosság az életben.
Mamiként is fontos számomra, hogy a természetes kíváncsiság, az ösztönös érdeklődés, megmaradjon, hiszen erre lehet a későbbiekben az információ szerzést alapozni.
Sokkal könnyebben tanul, sajátít el új ismereteket, ha nyitott a világra, s aktivitását hagyjuk szárnyalni, élvezhesse a megismerés színes útját.
Saját rossz beidegződésünket rejtsük véka alá! Uralkodjunk a már nyelvünk hegyére toluló negatív megjegyzésektől, mellyel a gyermekben kialakuló világnézetet negatív irányba tereljük óhatatlanul!
Élvezzük együtt a természet csodáit, ezzel lehetővé téve a megbecsülés csírájának kialakulását!
