Gyermekkorom egyik legmeghatározóbb mondata így hangzik: „No! Amilyen a külcsíny, olyan a belbecs is!”
Ez a mondat egyik tanáromtól származik, aki a fiatalok szépítkezési kísérleteit ezzel a mondattal döntötte romba egy-egy sikertelen felelet után, vagy éppen dicséretnek szánva egy jó teljesítmény okán. Akkor ez a szlogen bennünk feszültséget keltett, mi jogon von párhuzamot a kettő között.
Most már elfogadom, de megfordítom a kettő kapcsolatát. Amilyen a belbecs, olyan a külcsíny.
Sok szólás foglalkozik a test-lélek összefüggésével, kapcsolatával.
Gondoljunk csak „a szem a lélek tükre” szólásra, de a betegségek terén is egyre elfogadottabb az a nézet, miszerint a betegség kialakulása szorosan összefügg a lélek egészségével.
A saját lelki egyensúlyunk megtartása, megóvása, helyreállítása saját stratégiai készletünkön múlik.
Értékes vagyok-e magamnak annyira, hogy ezeket az eszközöket változatossá tegyem, fejlesszem, a lehető legjobb eredmény elérése érdekében?
Honnan tudom, hogy ezzel foglalkozni szükséges?
Az érzéseink nem csapnak be bennünket. Ha nem érzem valahol, valamilyen helyzetben jól magam, ha feszengek, ha szorongok, ha „torkomban dobog a szívem”, ha nem megy le a falat a torkomon, ha keveset vagy egyáltalán nem nevetek, ha gyakran felcsattanok, ha menekülök, ha „olyat teszek, hogy magam is megbánom”, ha nincs kedvem hozzá, ha rágódok valamin, ahelyett, hogy jól érezném magam, akkor.
A sort hosszan lehet még folytatni.
A kérdés, hogy a saját érzéseidre odafigyelsz-e? Érted-e az érzéseidet?
Vagy nem figyelve rájuk, már nem is tudod, mi az igazi jó érzés, mert az élet már csak ilyen?
Elhiszed-e, hogy változtathatsz a megszokásokon, valamint az érzéseid tiszták, érthetőek lehetnek?
Ismerd meg magad! Figyeld érzéseidet!
Milyen érzések jeleznek számodra egyértelműen, milyen stratégiád van a lelki egyensúlyod megőrzésére, helyreállítására?
